Információ

Gondolkodás iskolája – tanévnyitó

Az oktatásban nem a “sablonoktatás” a jó, hanem a szabad gondolkodásra és vitára nevelés – ezzel a gondolattal nyitotta meg az általa kezdeményezett gondolkodás iskolájának tanévét csütörtökön Hiller István, aki “junckeri próbatételnek” tartja, hogy Navracsics Tibor az oktatást is magába foglaló biztosi területet kaphatja az Európai Bizottságban.

Az MSZP oktatáspolitikai kabinetvezetője Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a gondolkodásiskolaja.hu oldalon először matematikából, informatikából és történelemből indulnak el az órák nyolcadikosoknak június végig.

A múlt héten bejelentett kezdeményezésről közölte, hogy minden héten csütörtökön délben kerülnek fel a honlapra az új órák, mindegyik tantárgyhoz tartozik üzenőfal. Kitért arra, hogy a tantárgyak és az évfolyamok száma is bővülhet még a tanév során.

Hiller István azt mondta, az a céljuk, hogy ennek a párhuzamos tanévnek a keretében bizonyítsák, hogy másképp is lehet, a gondolkodás fejlesztése ugyanis az egyik legfontosabb eszköz arra, hogy a diákok felnőttként szabadon és felelősen tudjanak dönteni, eligazodni a világban. A “sablonoktatás” butít, mert minden gyermek különbözően gondolkodik – tette hozzá.

Beszélt arról is: a kezdeményezésnek az a politikai üzenete, hogy a kritika szükséges, de nem elég. “Kizárólag tagadó mondatokkal nem jutunk semmire, állító mondatok kellenek, kezdeményezések, választási lehetőségek, alternatívát kell nyújtani” – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva Hiller István azt mondta, Navracsics Tibor külügyminiszternek azért lesz nehéz dolga, mert az EU-ban mindenütt egy irányba mennek a dolgok az oktatás területén, kivéve Magyarországot, ahol teljesen ellentétes az irány, “kész katasztrófa”. Szerinte az EU ezzel a portfólióval meg akarja győzni a helyes irányról a magyar kormány legalább egy képviselőjét.

Mint mondta, fontos területnek tartja az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó portfoliót, lévén, hogy a fél életét ebben töltötte el.

“A gondolkodás iskolája”

Párhuzamos tanévet indít az MSZP: a szeptember 1-jével indult “engedelmesség iskolájával” szemben “a gondolkodás iskoláját” indítja el a jövő héten – jelentette be Hiller István hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Az MSZP oktatáspolitikai kabinetvezetője a VIII. kerületi Práter utcában, a Pál utcai fiúk szobránál közölte, “a gondolkodás iskolájában” a pedagógusok azt mutatják be hétről hétre, tanóráról tanórára, több tantárgyból is, “hogy másképp is, szabadon is lehet”. Mint mondta, a tanévnyitó jövő héten lesz, a részletekről akkor számol be.

a gondolkodás iskolája sajtótéjákoztató

Értékelése szerint a jelenlegi iskolarendszer egy politikai akarat megnyilvánulása az oktatásügyben és nem a gyermekek érdekeinek kifejezése.

Hiller István szerint “a kormányzati oktatáspolitikában csendes félfordulat” zajlik. Mint mondta, ennek jele a személyi és a szerkezeti változtatás. Bírálta és feladatára alkalmatlannak nevezte a Klebersberg Intézményfenntartó Központot, mondván, hogy a központosítás túlzott és erőltetett volt.

Mint mondta, nem kell és nem is lehet a felmerülő iskolai gondokat egy budapesti belvárosi irodaházból orvosolni, a tankerület vagy a járás alkalmasabb intézményfenntartó egység. Álláspontja szerint a tavalyi tankönyvproblémák, az idei e-naplóval kapcsolatos gondok ugyanannak a rossz rendszernek a törvényszerű működési zavarai.

Tóbiás József, az MSZP elnöke azt hangsúlyozta, az esélyek kiegyenlítését segítő, a tudás megszerzését ösztönző, a kreativitás fejlesztésén alapuló oktatási rendszerre van szükség Magyarországon. Úgy fogalmazott, a Fidesz oktatáspolitikai értékdiktatúrája 19. századi, miközben a 21. században vagyunk.

A pártelnök szerint nem azt a kérdést kell feltenni, mit nem tud a gyerek, hanem azt, mit tud, miben tehetséges, miben kell fejleszteni. Hozzátette: nem porosz iskolarendszerre, hanem egy, a szabad gondolkodást segítőre van szükség, amire a skandináv országok iskolái jelentenek példát.

A sajtótájékoztató helyszínéről azt mondta, hogy az éppen a Molnár Ferenc regényében leírt “einstandot” jeleníti meg, amiről ma Magyarországon senkinek sem kell elmagyarázni, hogy mit jelent az oktatás területén.